Az „Életfa” szimbólum mély és gazdag jelentéssel bír. Szimbolizálja az egyediséget, a növekedést és létünk folyamatos változását. Minden fa különböző, ágai más-más irányba nőnek, ahogyan az emberi élet is egyedi utat jár be. Az idő nyomot hagy rajta: ágai letörhetnek, újak nőhetnek, viharok formálhatják, de a gyökerei mélyen kapaszkodnak – hasonlóan a róla elnevezett, szülők által alapított egyesülethez. Az Életfa Csoport Egyesület elhivatottan dolgozik a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek szociális
A győrújbaráti Egy a Világunk Alapítvány elérkezettnek látta az időt, hogy a kiszámíthatóbb, biztonságos jövő megteremtéséhez szolgáltatási palettájukat a szülői igények mentén tovább bővítsék. Ehhez a munkához hívták segítségül a HSOÉSZ-t.
Az Összhang Terápia bemutatásával először az ÉTA Országos Szövetség honlapján találkoztunk, majd személyesen is volt lehetőségünk megismerni Áront egy HSOÉSZ által szervezett rendezvényen, ahol egy kicsit mesélt nekünk a módszerükről. Hogy bővebb ismereteink legyenek a terápiás lehetőségről, Szilvia látogatást tett az Attila utcai „stúdióban” és interjút készített Krisztinával és Áronnal. Mit is takar pontosan az Összhang terápia? Hogyan alakult ki a módszer? Mik voltak a személyes motivációk?
„Komplex kommunikációs igényű személyek (AAK) szakembere” címmel, 2 féléves szakirányú továbbképzést indít a ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar. A képzés során megismerkedhetsz az augmentatív és alternatív kommunikációs (AAK) eszközök használatával, amelyek segítenek abban, hogy a kommunikációs kihívásokkal élő, nem-vagy alig beszélő gyermekek és felnőttek megfelelő támogatást kapjanak.
A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a mozgáskorlátozott állapotról, a mozgás fontosságáról, a támogató eszközökről és a társuló problémákról készített újabb segítő videókat.
Étkezési problémák súlyosan és halmozottan fogyatékos személyeknél. A két videó középpontjában az étel-ital elfogyasztásának nehézségei és az erre javasolt ötletek, praktikák, megoldási javaslatok állnak.
2024 júliusától életbe lépett a MOHU új italcsomagolás visszaváltási rendszere, így az üzletekben található Re-pont automatáknál van lehetőség a csomagolások visszaváltására. Most már a HSOÉSZ bankszámlaszámára is kérhetitek a csomagolások után járó összeg átutalását.
Szeretettel hívunk a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetségének – projektzáró szakmai napjára!
A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége (HSOÉSZ) és az ÉTA Országos Szövetség a családok életébe egyre nagyobb problémát okozó pelenka-ügy miatt közösen fordult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához és az AJBH Fogyatékosságügyi Tanácsadó Testületéhez annak érdekében, hogy kivizsgálják a hozzáférést akadályozó tényezőket és közös megoldásokat keressenek.
A család- és gyermekjóléti központok fogyatékosságügyi tanácsadói tevékenységre történő kijelöléséről