„Kapcsolódások” címmel tartott kettős szakosztály napot a MAGYE
A Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (MAGYE) Súlyosan és halmozottan fogyatékosokat segítők szakosztálya és Felnőtt fogyatékosságügyi szakosztálya 2023. november 17-én „Kapcsolódások” címmel szakmai napot szervezett az Értelmi sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségével (ÉTA) közösen.
Gyógyszerekről szóló információ
Több szülő fordult a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetségéhez, hogy gyermekeik által rendszeresen szedett egyes gyógyszerek nem kaphatóak, illetve a támogatás mértéke megváltozott.
Útjára indítottuk információs portálunkat a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyekről
Hosszas előkészítő munka után elindítottuk információs portálunkat, amelynek célja, hogy egy helyen megtalálhatóak legyenek a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyeket / családtagjaikat / ellátó szakembereket érintő legfontosabb tudásanyagok, információk, események.
Egyedülálló honlap a fogyatékossággal élő személyek jogairól
December 3. a Fogyatékossággal élő személyek világnapja. Az ÉFOÉSZ egy Magyarországon egyedülálló honlap bemutatásával ünnepli ezt a napot. A crpd.hu oldal célja, hogy segítse a tájékozódást az érintett személyek jogairól és széles körben ismerté tegye a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény (CRPD) tartalmát.
VIII. Euroterv konferencia
A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) 2023. november 11-én tartja VIII. Euroterv Konferenciáját.
Gesztusnyelv tréning
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Továbbképző Központja tanúsítványt nyújtó, nem akkreditált 10 órás intenzív tréninget hirdet.
„Kisokos” összegző tanulmány
A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a NEAO-KP-1-2022/8-000288 pályázat keretében Kisokos összegző tanulmányt készített a fogyatékossággal élő gyermekek felnőtté válásához kapcsolódó legfontosabb információkról, az életútba ágyazva.
HSOÉSZ szülőfórum Nyírbátorban
A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége szülőfórumot szervezett Nyírbátorban, amelynek házigazdája az Egyenlő Esélyért Egyesület Fagyöngy Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ volt.
Őszi tematikus nap
A HSOÉSZ (Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége) és az ÉTA Országos Szövetség szervezésében.
Tiszai Luca – Az élet minden területén…
Hiánypótló kiadvány jelent meg 2023 februárjában a Gondolat Kiadó gondozásában, amelynek szerzője Tiszai Luca, gyógypedagógus, egyetemi oktató és a Nádizumzum zenekar vezetője.