A Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége szülőfórumot szervezett Nyírbátorban, amelynek házigazdája az Egyenlő Esélyért Egyesület Fagyöngy Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ volt.

A rendezvényen részt vettek tagszervezeteink képviselői, munkatársai és a fogyatékos családtagokat ápoló szülők. Jelenlétével megtisztelt minket Nyírbátor aljegyzője, Nedelka Zoltán is, aki szakemberként is érdeklődést mutatott a fórum témái iránt.

A rendezvény résztvevőit a szolgáltató központ fenntartójának, az Egyenlő Esélyért Egyesületének elnöke, Sum Ferenc köszöntötte. A HSOÉSZ elmúlt éves munkáját, jövőbeli terveit Szulyák Eleonóra, a szervezet szakmai munkatársa mutatta be.

A fórum fő témája a fogyatékos emberek életútja, amelyről Molnár István János fogyatékosságügyi szakértő beszélt, s amelyet különösen nagy érdeklődés kísért. Érthető, hogy a téma iránt sokan érdeklődnek,  hiszen az életszakasz-váltások (születés utáni időszak, iskoláskor kezdete, nagykorúság elérése stb.) az átlagos családoknál is hozhat krízist, de  a fogyatékos emberek életében ez szinte elkerülhetetlen. Gyakran nehéz megtalálni a megfelelő szolgáltatást, sokszor kevés a szülők információja az elérhető lehetőségekről, így az előadás, valamint a kérdések és a hozzászólások nyomán nagyon sok hasznos ismeret cserélt gazdát.

Köszönjük a házigazdáknak a szíves fogadtatást, az előadók felkészültségét és minden résztvevő aktív közreműködését!

Pusztaföldi Judit
elnök

A szülőfórum megvalósulását a Nemzeti Együttműködési Alap NEAO-KP-1-2022/8-000288 pályázata támogatta.