
Szulyák Eleonóra vagyok, okleveles szociális munkás, képzésben lévő családkonzulens.
Munkám több mint 20 éve a fogyatékos emberek szociális ellátásához kötődik különböző munkakörökben, különböző szolgáltatási típusukban.
Civil életemben végzett „munkám” során pedig azok a családok vannak a fókuszában, akik fogyatékos gyermeküket otthonukban gondozzák, kiemelt figyelemmel a súlyosan halmozottan fogyatékos emberekre és az ő hozzátartozóikra.
Kezdetekben a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületéhez kapcsolódtam, majd részt vettem a Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetségének (HSOÉSZ) alapításában. Így a HSOÉSZ-nek a kezdetektől fogva önkéntes segítője, szakmai munkatársa vagyok. Örömömre szolgál, hogy részese vagyok annak a közös munkának, amit több szervezet összefogásával végzünk a leghátrányosabb, leg kiszolgáltatottabb helyzetű emberek érdekében.