A változatos szabadidős programok feltöltődést jelentenek a testnek és a léleknek egyaránt. Nincs ez másképpen a súlyosan halmozottan fogyatékos személyek és hozzátartozóik esetében sem. Az alábbiakban összegyűjtöttünk olyan lehetőségeket, amelyek a családtagok számára sem jelentenek még nagyobb fizikai megterhelést a hétköznapokhoz képest. Sőt, éppen ellenkezőleg: a család minden tagja számára élvezhető, pihentető programot biztosítanak. Tehát az alábbi kirándulásokhoz, nyaraláshoz, szórakozáshoz biztosított az akadálymentes közlekedés, a kulturális és turisztikai fogadóhelyek szintén akadálymentesek, a személyzet pedig empatikus, rugalmas, a speciális igényekhez is képes alkalmazkodni.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a gondozást végző családtagoknak legyen lehetőségük, „énidőre”, rendszeresen ki tudjanak lépni a hétköznapok „mókuskerekéből”, lehetőségük legyen kikapcsolódásra, feltöltődésre, akár sorstársi találkozókra, beszélgetésekre, hiszen a rendkívüli, folyamatos pszichés és fizikai terhelés előbb-utóbb felemészti a gondozást végzők energiáját: kiégéshez, az egészség károsodásához vezethet. Törődjünk magunkkal!
Fontos továbbá arra is gondolnunk, hogy a fogyatékos családtagnak is alkalmanként jó lehet a családjuk, a rendkívül gondoskodó szülei(k) nélkül, a saját korosztályával tölteni időt különböző közösségi programok, akár nyári tábor keretében. Az új kapcsolatok, ingerek, élmények az ő számukra is változatosságot, feltöltődést jelentenek. Ne fosszuk meg szeretteinket attól, hogy megtapasztalják a világ sokszínűségét!
Harmadrészt igyekeztünk olyan előremutató, jó gyakorlatokat bemutatni, amelyek inspirálók lehetnek a szülők és a szakemberek számára is.
Kérjük olvasóinkat, osszák meg az info.hsoesz@gmail.com e-mail címen élményeiket, tapasztalataikat a rekreációs programok tekintetében, hogy minél kézzelfoghatóbb ötleteket tudjuk továbbítani az érdeklődő sorstársak felé!
Testmozgás
Ma már szinte minden hagyományos sportág adaptációja megtalálható a sérültek számára, de kifejezetten a halmozottan sérültek részére speciális sportágak is kialakultak. Ezeket szedtük össze példákon keresztül.
A boccia egy paralimpiai sportág, amely nagyon hasonlít a francia petanque-hoz. Videó megnézése az V. Magyar Kupáról
A 15. kerületi FENO-ban minden évben rendeznek speciális bowling versenyt (erről bővebb tájékoztató anyag olvasása), amely egy közösségi esemény, és egyben szakmai találkozó is azoknak a szervezeteknek, amelyek a speciális bowling élményét súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek számára is biztosítják.
Az úszás egyre inkább elterjedőben van, amióta elérhetővé váltak az inkontinencia/úszópelenkás fürdőruhák. Ajánlott beszerzési helyek:
Budapesti akadálymentes fürdőkről itt lehet bővebben olvasni: https://www.rehabjob.hu/hirek/akadalymentes-furdok-budapesten
Egyre elterjedtebbek azok a kerékpárok, amelyek olyannyira speciális kialakításúak, hogy azon súlyosan halmozott gyermekeket és felnőtteket egyaránt lehet szállítani. Speciális kialakítású biciklikkel a Briganti és a még működő Guruló műhelyek is foglalkoznak.
Az Egy a Világunk Alapítvány az elmúlt években rendszeresen részt vett futóversenyeken, ahol szülők és gyermekeik együtt futottak. A Suhanj! Alapítvány pedig évről évre megszervezi jótékonysági futóversenyét, ahol sérültek és épek együtt versenyezhetnek.
Akadálymentes kirándulóhelyek
- MEOSZ által ajánlott akadálymentes kirándulóhelyek
- Holdfény Liget az Alpokalja Kalandparkja, Gyöngyösfalu
Kerekesszékkel is bejárható parkok, állat- és növénykertek a teljesség igénye nélkül:
Budapest
- Szilas-patak
- Városliget
- Orczy-kert
- Kopaszi-gát
- Fóti-tó
- Margitsziget
- Fővárosi Állat- és Növénykert
- Sas-hegyi Látogatóközpont
- Füvészkert ELTE Botanikus Kert
- Vakok kertje
- Szemlő-hegyi barlang
Vidék
- Keszthelyi Festetics-kastély és parkja
- A tatai Öreg-tó és a Fényes Tanösvény
- Martonvásári Brunszvik-kastély és parkja
- Vácrátóti arborétum (részben)
- A Szentendrei Skanzen
- A gödöllői Grassalkovich-kastély és az Erzsébet-park
- Pannonhalmi lombkorona-sétány
- Szilvásváradi Fátyol-vízesés
- Veresegyházi Medveotthon
- Jeli arborétum
Üdülési lehetőségek
A nappali ellátást, illetve lakhatást nyújtó szolgáltatók is szerveznek üdülési lehetőséget súlyosan, halmozottan fogyatékos fiataloknak, amelynek számos jótékony hatása van. Ahhoz azonban, hogy el tudjanak jutni a helyszínre, vagy igénybe tudják venni a szálláshelyet, ahhoz akadálymentes eszközökre és szálláshelyekre van szükség. Az alábbi lehetőségekkel természetesen a családok is élhetnek önköltségi alapon.
Akadálymentes szálláshelyek keresésére az alábbi három honlapot ajánljuk:
Ami pedig kipróbált és jól bevált helyszínek a szülők szerint, azok a következők:
- Jonathermál Gyógy-és Élményfürdő, Motel, Kemping, Kiskunmajsa
- Regens Wagner Vendégház, Balatonmáriafürdő
- Napsugár Ház, Igal
- Strázsa tanya, Strázsa Vendégház, Szabadszállás
Szülők és szakemberek által ajánlott akadálymentes vizi bejárók a Balatonnál:
- Balatongyörök (Holiday Sportcentrum)
- Balatonmáriafürdő (Regens Wagner Otthon és Vendégház)
- Ábrahámhegy
- Badacsonytomaj
- Balatonfűzfő
- Balatonudvari
- Kővágóörs
- Révfülöp
- Zánka
- Gyenesdiás
- Balatonudvari
Zene
Azt nem kell bizonygatni, hogy milyen hatással van az ember érzelmi állapotára a zene, ráadásul az önkifejezés egyik eszköze is lehet. A zenét a gyógypedagógiában nyugtató, relaxáló hatása miatt terápiaként is alkalmazzák (lásd itt az ezzel kapcsolatos cikket), de egyszerű lehetőség a szabadidő kellemes eltöltésére is. A téma magyarországi kutatója és egyik gyakorlati alkalmazója Tiszai Luca, akinek a zenekara a Nádizumzum az Ipolytölgyesi Otthon lakóiból áll. A Nádizumzum zenekar a fellépésein sokszor a zeneiskola diákjaival zenél együtt – az inklúzió és a szemléletformálás jegyében Az egyik legismertebb örömzene koncertjüket az Ars Sacra Fesztivál keretében tartották egy speciális flashmob keretében, amely az alábbi linken megtekinthető https://www.youtube.com/watch?v=nf0P5-vlGZc
Művészet
Élnek köztünk “csodabogarak”, akik súlyos akadályozottsággal küzdenek, mégis megtalálják az önkifejezés formáját a művészetek által. Ilyen ember például Paulik Fecó is, aki arról ismert, hogy fejpálcával fest. Fecó súlyosan mozgássérült és kommunikációjában akadályozott fiatalember. Oxigénhiánnyal született, ami hatással volt a beszéd és mozgásközpontjára is. Ennek ellenére már több kiállítása is volt az elmúlt években. Fecóról a következő linken lehet további információkat megtudni: http://www.paulikfeco.hu/index.php
Az ArtMan Egyesület Tánceánia Együttesének több súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatal is tagja. Céljuk az előadóművészet lelki akadálymentesítése. Foglalkozásaikon komplex mozgás- és táncterápiás eszközökkel segítik a testi-lelki és önismereti fejlődést az ép és a fogyatékos embereknek egyaránt.
Mindennapos tevékenység közösségben
Ilyesmi lehet pl. egy bevásárlás a boltban, a piacon, egy könyvtár meglátogatása, a tömegközlekedés használata vagy éppen egy egyházi közösségben való részvétel.
Multiszenzoros történetmesélés és színház
A Történetmasszázs egy olyan ötletes program, ami oktató, kapcsolatépítő, megnyugtató lehet – és nagyszerű szórakozás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Angliában örvend nagy népszerűségnek, SHF személyeknél is használják. A történet masszázs program tíz egyszerű (ruhán keresztüli) mozdulat használatát foglalja magában, olyan szavakkal társítva, amelyek segítenek egy vonzó és interaktív történet felépítésében. Angol nyelven bővebben itt olvashat róla.
A Multi-szenzoros színház egy olyan angliai kezdeményezés, amelyben a történetet úgy adják elő, hogy a „nézőket”, sőt, minden érzékszervüket bevonják az előadásba. SHF személyek esetén külön figyelmet fordítanak a valóság érzékelésére: pl. a tűz nem egy papír lángnyelv, hanem valódi tűz, amihez pl.a fadarabokat a nézőktől veszik át, vagyis azt ők megfogják, megszagolják, odaviszik stb. Angol nyelven bővebben itt olvashat róla.